A magyarországi napfizika 1946-ban döntő mérföldkőhöz ért. Az ebben az évben létesített Napfizikai Osztály a Svábhegyen létesített Csillagdában kezdte meg a működését. Az osztály 1958 elején a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Botanikus Kertjében álló egyetemi bemutató csillagda épületébe költözött és itt Dezső Loránt vezetésével az MTA Napfizikai Obszervatóriuma néven új kutatóintézet jött létre. A költözés után az egyetemi csillagvizsgáló eredeti épületét kibővítették, és két fotohéliográffal megkezdődött a rendszeres észlelés. 1972. június 1-jén az egyik fotohéliográf a gyulai Göndöcs-kertben található 37 méter magas víztorony tetején kialakított Gyulai Megfigyelő Állomásra került, amit helikopterrel szerettek volna feltenni a helyére, de a szervezési és technikai gondok miatt végül 48 méteres gémkinyúlású autódaru emelte a magasba.

A maga nemében annak idején egyedülálló volt az országban, hiszen ez a víztorony készült először változó keresztmetszetű, vasbeton szerkezetű, csúszó zsalus építési móddal. Legnagyobb átmérője 16,5 méter, de a legkarcsúbb része is 9,3 méter széles. 4 méter mély, 700 m3 térfogatú betonalapon nyugszik, 1000 m3 vizet tárolnak benne, két tartályban. És persze minden mobilszolgáltatónak itt van az átjátszó állomása. Az épület külső felületét legutóbb 2013-ban újították fel, mivel a víztorony állapota statikailag megfelelő, teljesen stabil, külsején azonban az elmúlt közel négy és fél évtized alapos nyomokat hagyott. A fejlesztés a Göndöcs-kert fejlesztésének keretében történt.